Srácok ez most a saját örömömre fog íródni. Ez egy olyan téma, amivel kapcsolatban mindenki kövesse saját stílusát, mert ha nem azt teszi halál bénán fog kisülni az egész, te is úgy fogod érezni, hogy nem tudod, hogy miről beszélsz.

Amit leírok itt azok kérdések bevezetői, néha bénák, néha jók. Igyekezni fogok minél több érzelmet belevinni a dolgokba, ezek a szövegek nem olyanok, amiket kocsmában mondok a haveroknak. :) Továbbá a sztoriknak értéket is kell közvetítenie, de burkolt módon. Addig kell őket csiszolni, amíg tökéletesek nem lesznek. Megvallom nem szeretek hazudni, de az nem bűn, ha jó a PR ja az igazságnak.

Mi az amit szeretne?

Mindenki vár valamire. Várod a bulit, a karácsonyt, az igaz szerelmet, a fizut, hogy vehess valamit stb. Én nemrég vettem egy LG Shine-t, de az ezt megelőző hetek, problémái borzasztóan felértékelték a telefont. Elveszítettem ugyanis egy iszogatós este során az erdőben a személyimet, de ez egy másik vicces történet. Személyi nélkül márpedig nem lehet telefont kapni. Amikor ez kiderült olyan ideges lettem, hogy még rá is gyújtottam, amit pedig már nem csinálok egy ideje, de amikor végül is az enyém lett határtalan volt az örömöm. Szerintem ennek a telónak van a legszebb formatervezése, és ahhoz az érzéshez semmi nem hasonlítható, ha a férfi megkapja, amit akar.

Közös viccek, Jó barátok:

Van egy barátom, SM-nek hívják. Harmadikos korom óta megvan a kapcsolat, mondhatom, hogy ő a legrégebbi barátom. A srácnak utánozhatatlan humora van, feltehetőleg ő alakította az ízlésemet a viccek terén. Sok évig voltunk szoros barátságban, és ez alatt rengeteg közös viccünk alakult ki. Olyanok amiket, más képtelen volna megérteni. Ilyen például egy vers, ami úgy hangzik:

"Azbeszt mellény ütött kopott,
Azbesztsisak."

Az azbesztsisak szót furán túl gyorsan kellett kimondani ahhoz, hogy az abszurd vicc teljesen érvényesülhessen.

a. Imádom az ilyen benfentes vicceket. Komoly öszzetartozást sugallnak.

Te emlékszel ilyenre a legjobb barátnőddel?


b A fiú eléggé félénk volt minden téren, annyira visszahúzódó, hogy komolyan féltem, hogy egyszer kiderül, hogy meleg. Pedig elég jóképű, magas gyerek. Nekem már egy ideje megvolt a barátnőm amikor elkezdtük az egyetemet, ahol összejött egy lánnyal, és szerelmes lett. Amikor ezt elmondta nekem nagyon boldog lettem. Semmi rosszindulat nem volt bennem, jobban örültem neki, mintha velem történt volna. Ezt megpróbáltam leírni neki, és sms-ben ez volt a válasza: "Te vagy a legigazabb barátom". Kicsit nyálas így férfiak között, de kellenek, ilyen pillanatok mindenki életében azt hiszem.

Veled történt már hasonló?

Milyen életcél elérése okozta eddig számodra a legnagyobb örömet?

Ez egy elég fontos screening kérdés, kevesen tudnak jól kijönni belőle. Kiderül élethez való hozzáállása, céltudatossága. És elég sok megfelelni vágyás is kitűnhet belőle Apuci és Anyuci irányába. Itt vigyázni kell! Csernus mester óta tudom, hogy az ember hajlamos leragadni a szarban. Vannak emberek, akik sok évvel ezelőtti dolgaikra büszkék, és ezt nem szándékozunk feltétlenül a csaj orra alá dörgölni, legalábbis most nem látom a pozitív oldalát. Az tény, hogy egy kis kritika fontos hozzávalója a nőzés művészetének, ugyanis ha folyton helyeselünk és dicsérjük a csajt, abból az látszik, hogy nincs semmilyen standard értékrendünk. Igenis legyen nehéz nekünk megfelelni kezdetben, de ne legyen lehetetlen. A kérdés mégis jó, mert a kérdésben öröm van. Örömet, meg akkor érzünk, ha az amit elértünk valóban a mi érdemünk.

Ez nekem is nehéz kérdés. Sok mindenre lehetnék büszke, de alapjában véve maximalista vagyok, és érdemeimet magától értetődőnek tekintem. De összeszedem a játék kedvéért, hogy mire lehetek büszke, aminek pozitív értéke is van.

Átúsztam a Balatont, szeretett egy gyönyörű lány (több is de az nem érdekes), Felvettek minden egyetemre ahová akartam járni. Büszke vagyok magamra, amikor éjszakázás után elkészülnek a házi feladataim, szeretem ha szexisre gyúrom magam, vagy ha kimegy a száz kiló. Büszke vagyok arra, hogy ismerem magamat, és hogy az élet tetejére verekedtem magam. Büszke vagyok magamra, ha nyerek a tőzsdén, vagy ha jó barátokat szerzek. stb...

Címkék: evolúció lány nők szöveg pszichológia szövegek csajozás csajozós leszólítás felszedés

A bejegyzés trackback címe:

https://csajozosblog.blog.hu/api/trackback/id/tr31761564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása